Pricer újdonságok az EuroCIS kiállításon

Immár sokadik alkalommal vett részt kiállítóként a Pricer a kiskereskedelmi technológia vezető szakmai vásárának számító, 1997 óta évenként megrendezésre kerülő EuroCIS kiállításon. A 2022. május 31 – június 2. között Düsseldorfban rendezett eseményen a bolti kommunikáció és az elektronikus polccímkék piacán ugyancsak vezetőnek számító vállalat ezúttal is tekintélyes standdal képviseltette magát.

Szintézis Informatika egyik legnagyobb stratégiai partnere, a Pricer az idei eseményen jónéhány olyan megoldást is felvonultatott az érdeklődők számára, melyek a bolt hatékonyabb működéséhez és az ügyfélélmény növeléséhez egyaránt hozzájárulnak.

Újdonságok a Pricer palettáján

A kiállításon debütált a 4 színű elektronikus címkékből álló, kibővített SmartTag Color sorozat, amely egy speciális technológiájú, négy pigmentes (piros, sárga, fekete, fehér) tintarendszert használva képes kielégíteni a kiskereskedők színfunkciókkal kapcsolatos igényeit. A négyszínű címkék kiválóan alkalmasak promóciós és akciós termékek kiemelésére, illetve márkaismertség növelésére.

Az elérhető címkeméretek bővítésének köszönhetően bemutatásra kerültek a Pricer A4-es méretnél nagyobb ESL-jei is, melyekből szintén az igencsak mutatós, négyszínű verziókkal találkozhatott a közönség. A leendő vásárlók számára az ugyancsak újdonságnak számító Pricer Plaza-t is elhozta a vállalat, mellyel egy extra szolgáltatáscsomagot kínálnak a megrendelőknek. A felhő alapú felügyeleti rendszer képes az üzleten belüli infrastruktúra kifinomult kezelésére, legyen szó önálló üzletről vagy akár komplett bolthálózatról. A csomag olyan elemeket tartalmaz, mint a Click & Collect és a termékkeresés.

Ismerős és népszerű innovációk

A standról természetesen nem hiányzhattak a már jól ismert termékek sem, így a címkék mellett a Pricer Polctükör is helyet kapott. A már hazai boltokban is megtalálható megoldás egy széles látószögű kamerával dolgozik, mely nemcsak a polccímkéket képes automatikusan felismerni és azonosítani, de „észreveszi” a polcokon lévő termékhiányt is, és erről figyelmeztetést is ad az üzlet személyzetének.

Power+ címkék, mint a Pricer legerősebb e-papír alapú grafikus címkéi ezúttal sem maradhattak otthon. A piacon is egyedülálló, 15 év (!) akkumulátor-élettartammal bíró kijelzők a nagy sebességű, kétirányú optikai vezeték nélküli kommunikáció mellett 7 színű villogásra is képesek, miközben mind előállításuk, mind újrahasznosításuk a hasonló termékekhez képest is a legkisebb ökológiai lábnyommal jár.

A düsseldorfi kiállításon az ugyancsak Szintézis-partner NCR Self-Checkout önkiszolgáló pénztárgépeit is megtekinthették a látogatók, melyek a Pricer rendszereivel integrálva szintén kiválóan teljesítenek számos magyarországi üzletben. A készpénzes és bankkártyás vásárlást egyaránt támogató kasszák hatékonyan csökkentik a működési költségeket, sikeresen csoportosítják át a munkaerőt és rövidítik a kasszazónában töltött időt – teszik mindezt a vásárlók és a bolthálózatok vezetőinek megelégedésére.

A háromnapos EuroCIS kiállítás és vásár jövőre is várja a kiskereskedelem számára innovatív és hatékony megoldásokat kínáló vállalatait és az érdeklődőket.