Terítéken a jogszabály-módosítás, miszerint az üzletek hajnali 5-től este fél 10-ig tarthatnak nyitva, ugyanakkor tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat az eladótérben. A jogszabály változása érthető, hiszen a jelenlegi rövidített nyitvatartás miatt gyakran alakul ki tömeg a boltokban, azonban a vásárlók folyamatos számolása nehézséget jelenthet azoknak az üzleteknek, akiknek erre még nincs automatizált megoldásuk.
A több mint egy éve tartó pandémia alatt számos kereskedelmi egység döntött már úgy, hogy egyszer s mindenkorra leszámol a létszámellenőrzés nehézségeivel, és egy önműködő rendszerre bízza a feladatot. A vásárlószámláló-rendszerek emberi munkatárs nélkül is képesek felügyelni a be- és kilépő vevők számát, melyet a bejáratnál lévő kijelzők real-time jelenítenek meg.
Ha az üzletben lévő személyek száma eléri az egyénileg beállított határértéket, akkor automatikusan figyelmeztető üzenetet jelenít meg az újonnan érkezőknek, hogy várakozni kell, a belépés jelenleg tilos.
A létszám-felügyeleti rendszer nemcsak a ki- és bejáratnál számolgató kollégák munkabérét spórolja meg, de a benn lévő vásárlók színvonalasabb kiszolgálását is lehetővé teszi.
Megmutatjuk 1 percben, hogy hogyan:
De mi lesz vele a pandémia után?
A boltok korlátozott létszám-befogadása kétségkívül fellendítette a létszámellenőrző megoldások piacát, de tévedés azt hinni, hogy csak erre alkalmasak. A Szintézis ZRt. által forgalmazott létszám-ellenőrző a számlálás mellett képes egyedi információkat és hirdetéseket is megjeleníteni, amikor épp szabad a belépés, továbbá egyértelmű adatokat nyújt a vevők időbeli eloszlásáról is a nap során, így a pandémia után is hasznos eszközként támogatja a profitábilis működést.
A rendszer telepítése és üzemeltetése gyerekjáték, hiszen csupán internet és bejáratonként két szabványos konnektor szükséges hozzá.
Bővebb információ és ajánlatkérés:
Szintézis Zrt.
Telefon: +36-96-502-211
E-mail: retail@szintezis.hu










