Innovációra ösztönöz a pandémia

A technológiai fejlődést és az új megoldások széles körben való elterjedését az emberiség történetében már számos esetben a kényszer hajtotta. 2020-ban, a koronavírus-járvány esetében sincs ez másképp, a digitalizált megoldások nagyban hozzájárulnak az egészségügyi szempontból biztonságosabb munkavégzéshez és mindennapi élethez.

Szintézis Informatika elsők között nyújt valódi segítséget azoknak az ipari gyártóknak, ahol naponta akár több ezer ember ellenőrzött beléptetéséről kell gondoskodni, valamint azon kereskedelmi egységeknek, ahol a létszámfelügyelet a járványkezelés egy fontos eszköze. A Szintézis termékei teszik mindezt emberi felügyelet nélkül, megbízhatóan.

Testhőmérséklet- és maszkellenőrzés minden belépésnél

A nagy létszámú közösséget foglalkoztató gyárakban számottevő kihívás a munkatársak megfelelő ellenőrzése a járvány terjedésének minimalizálása céljából. A MODI Higiéniai állomás számos járványügyi ellenőrzést és intézkedést automatizál egy megbízható, biztonságos rendszerben.

A MODI biometrikus arcfelismerője azonosítja a dolgozót, csekkolja, hogy orrot és szájat eltakaró maszkot visel-e, majd érintésmentesen kézfertőtlenítőt adagol. Ezzel egyidőben a higiéniai állomás megméri a belépni kívánó személy testhőmérsékletét, és csak abban az esetben engedélyezi a belépést, ha az előzmények alapján ennek nincs jelentős járványügyi kockázata. Mindezek mellett a rendszer képes kontrollálni a megengedett maximális belépésre jogosult személyek számát, illetve az arcfelismerésen túl belépőkártya olvasására is tökéletesen alkalmas. A MODI az adatszolgáltatás tekintetében is elsőrangú partner: minden belépési adatot tárol, így azok bármikor bemutathatók egy járványügyi intézkedés során, valamint a látogatók viselkedésének értékelésére további interfészek adnak lehetőséget.

Létszámfelügyelet a kereskedelemben

A járványhelyzetben kihívást jelent, hogy minél egyszerűbben, könnyen érthető módon tudassuk a vevőkkel, hogy az eladótérben hány személy tartózkodhat maximáltan, illetve, hogy éppen be lehet-e lépni az üzletbe vagy várakozni kell. E problémára nyújt automatizált megoldást az Ügyféltéri létszámfelügyelő rendszer, amely számontartja, hogy hány vevő tartózkodik az eladótérben. A bejáratnál felállított kijelző mutatja, hogy szabad-e a belépés új vevőknek, vagy várakozni kell, amíg valaki el nem hagyja a boltot. A kijelzőn egyéb lényeges információk vagy promóciós üzenetek is elhelyezhetők, illetve ezzel a megoldással az üzletben megforduló érdeklődők számáról statisztika is egyszerűen készíthető, így a vírusveszély elmúltával is hasznos eszköze marad az üzletnek.

Az utóbbi évben a világ megváltozott, a piacok átrendeződnek és ebben az új szituációban azok a vállalkozások tehetnek szert versenyelőnyre, akik elsők között ismerik fel, hogy a járványhelyzetre valódi, hosszú távon is működő megoldásokat kell találniuk. Az informatikai fejlesztések mindezt automatizáltan kínálják, kiváltva az egyre nehezebben elérhető emberi erőforrást.