A legtöbb cégnél a fő tevékenységet szolgálja ki az IT részleg, megbízhatóságán azonban túlzás nélkül a vállalkozás versenyképessége is múlhat. A korábbi gyakorlattal ellentétben saját informatikus alkalmazása helyett egyre többen döntenek a teljes IT rendszer üzemeltetésének kiszervezése mellett, nem véletlenül.
Az IT outsourcing számos előnyeinek egyike, hogy a szolgáltatást nyújtó, informatikára szakosodott cég minden olyan hardver- és szoftvereszközzel rendelkezik (vagy jól kiépített rendszerének köszönhetően könnyen be tudja szerezni), melyre a megbízónak szüksége van. Emellett gond nélkül képes azok telepítéséről és üzemeltetéséről is gondoskodni. Másik nagy előnye, hogy az informatika minden területére vannak mozgósítható szakemberei, ezzel garantálni tudják a 24 órás üzembiztonságot. A felhő alapú szolgáltatásoknak köszönhetően a rendszerfelügyelet bárhonnan megoldható, így a szakemberek állandó jelenlétére nincs szükség.

Nyomon követhető, biztonságos és költséghatékony
Egyesek tartanak attól, hogy egy ilyen érzékeny területre külsősöknek bepillantást engedjenek, ám a kiszervezés sokszor nagyobb biztonságot jelent, mint egy saját alkalmazott. Amellett, hogy a szolgáltató szerződésben rögzített módon, folyamatosan számot ad az általa szigorú szabványok alapján elvégett munkáról, garanciát vállal az adatbiztonságért is. Folyamatosan fejleszti saját technológiáit, mellyel a megbízó is értékes, innovatív megoldásokhoz jut anélkül, hogy saját informatikusok bérére és képzésére kellene pénzt fordítania.
Egy cég IT rendszerüzemeltetésének kiszervezése nagyszerű megoldás lehet a vállalkozás hatékony és zökkenőmentes informatikai hátterének biztosítására. A szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban tudjon meg Ön is többet a Szintézis Informatikai Zrt. honlapján!