Nagykereskedelmi rendszer
Palóc Kft.
BBK Raktár Kft.
Bevezetett alkalmazás: Nagykereskedelmi rendszer
20 ezres cikktörzzsel rendelkező, nem tipikusan nagykereskedelmi funkciókat ellátó, inkább elosztóraktár szerepkörrel rendelkező kereskedelmi egységről van szó. A cég létrejötte annak köszönhető, hogy a kiskereskedelmi bolthálózattal rendelkező tulajdonosok a saját boltjaik kiszolgálására létrehoztak egy központi raktárat, ami mára régiós raktárrá nőtte ki magát.
HANDEL Kft
Mezőgazdasági alkatrészeket és gépeket forgalmazó és hozzá tartozó szolgáltatásokat végző cégről van szó. A győri központ mellett vidéken is van telephelye, ami a központból kapja meg elektronikus úton a működéséhez szükséges árakat, bizonylatokat és készlet mennyiséget a Készlet Rendszer segítségével.
Z+D Kft
Keszthely és környékén működő nagykereskedelmi egységek egy közös központra vannak felfűzve, ezzel elérve, hogy teljes központi irányítás alatt vannak. Van egy központi nagyraktár, ami a készletrendszeren belül képes elektronikus formában raktári készleteket bizonylatok segítségével átmozgatni a másik nagykerekbe. Az egységek feladata, hogy a környék nagyvevőit kiszolgálja.
Hagleitner Hungary Kft.
Marks&Spencer
Kiskereskedelmi rendszer
(FOOD szektor)
PALÓC Kft.
Bevezetett alkalmazás: Kiskereskedelmi rendszer, Központi törzs- és árnyilvántartó rendszer, Bér és Munkaügy, Komplex Ügyviteli rendszer, Notebookos nagykereskedelmi értékesítő rendszer
Salgótarján központi nagykereskedelmi raktárral rendelkező bolthálózat. 2000-ben központi törzs és áruforgalmi, nagykereskedelmi, 5 kiskereskedelmi, bér-és munkaügyi, komplex számvitel és pénzügyi alrendszer bevezetésével bízta meg cégünket a Palóc Nagykereskedelmi Kft. Jelenleg a központi nagykereskedelmi raktárhoz 39 bolt van hálózatba integrálva. Központi rendszerünkhöz korlátlan számú kis- és nagykereskedelmi egység csatlakoztatható. A központ és kereskedelmi egységek között minden információ (törzs- és áruforgalmi adatok) automatikusan és elektronikus úton jutnak el. A központi programmal történik a kereskedelmi egységek törzsadatainak irányítása, forgalmi adatainak összesítése, kereskedelmi információk kiértékelése.
Krupp és Társa Kft.
Bevezetett alkalmazás: Nagykereskedelmi rendszer, Kiskereskedelmi rendszer.
CBA PLAZA Kft.
Bevezetett alkalmazás: Kiskereskedelmi rendszer, Központi törzs- és árnyilvántartó rendszer
CBA Plaza Kft. cégünk saját fejlesztésű kiskereskedelmi, eladási és készletnyilvántartó szoftverével 2 kereskedelmi egységet nyitott meg. 2003 júliusában indította első boltját, 11 pénztárgépes kialakítással, Sopron Plaza-ban, ezt követően 2004 májusában a Veszprém Plaza-ban található 9 pénztárgépes kialakítással nyitotta meg CBA egységét.
CBA Nyírség Plaza Kft.
Bevezetett alkalmazás: Kiskereskedelmi rendszer
CBA Nyírség Plaza cégünk saját fejlesztésű kiskereskedelmi, eladási és készletnyilvántartó szoftverével 2004. áprilisában indította boltját, 7 pénztárgépes kialakítással.
Tomicsek Áruházlánc Kft.
ifj.Baldauf László CBA Élelmiszer Kft.
2004. 02. 18.-án került telepítésre Érden a 3 pénztárgépes kiskereskedelmi készletnyilvántartó és eladási rendszer
Az évek során egyéb kisebb eszközök (kézi vonalkód olvasó, fiók belső, winchester, nyomtató, adatgyűjtő kellékanyagok) kerültek megrendelésre, illetve telepítésre. A CBA lánc tagja.
CBA-FEMA Kereskedelmi Kft. Pécs
2004.10.15.-én került telepítésre Pécsett a 11 pénztárgépes kiskereskedelmi készletnyilvántartó és eladási rendszer. A telepítés és az azt követő oktatás óta zavartalanul működik a kereskedelmi rendszer, ami tökéletesen ellátja ennek a nagy áruháznak a zavartalan működését. A CBA lánc tagja.
CBA-PLUSZ Kft. Szigetszentmiklós
CBA Vörösvár Kft.
Az eleinte csak kiegészítő eszközöket (adatgyűjtő, árellenőrző) megrendelő Vörösvár Kft részére 2005.05.05. telepítésre került a 9 pénztárgépes kiskereskedelmi készletnyilvántartó és eladási rendszer, főpénztári modullal kiegészítve. További megrendelt eszközök (árellenőrző, billentyűzet ) került letelepítésre. A CBA lánc tagja.
Új verziók telepítése, oktatása megtörtént.
Rubók Kft.
Bevezetett alkalmazás: Készletnyilvántartó rendszer, Kiskereskedelmi rendszer
Vecsés központú irányítással, több kiskereskedelmi egység üzemeltetését látja el. Cégünk központi, törzs - és áruforgalmi és első kereskedelmi rendszerét 2004. Szeptember 9.-én telepítette a Rubók Kft. részére. Mindkét fél részéről azóta is sikeres együttműködés figyelhető meg. Folyamatos boltnyitások, rendszerindítások zajlottak. Legutóbbi nagyobb áruház nyitás 2005. december elején történt, 7 pénztárgépes áruházát indította a Rubók Kft. cégünk saját fejlesztésű szoftverével, továbbá cégünk által biztosított hardver termékekkel. Zárszóként az ügyvezető igazgató, Rubóczky József nyilatkozata "Köszönöm a Szintézis munkatársainak a teljesítést!"
5-ker Kft.
Heineken Hungária Sörgyárak ZRt.
Vevőért Kft.
BBK Raktár Kft.
Cigar Centrum Kft.
Polus COOP ZRt.
Králik Tibor és Társa Kft.
Mecsek Füszért ZRt.
Dunavecse Áfész
Coop Sláger
Z+D Kft.
Forest 2000
Wiesbauer Dunahús Kft.
Viola-Hús Kft.
Nowaco Hungary Kft.
Vénusz Füszért Hálózat
Brunello Kft. (La Bottega Olasz Delicatesse)
Centrum Jászapáti Kft.
INTERFOCUS Kommunikációs Bt. (Éva Csemege)
Baross 2003 Kft.
Delta Center Kft.
NASS Manó Kft.
Tisza-Csír Kft.
Kiskereskedelmi rendszer
(NON-FOOD szektor)
Praktiker
ZARA
Sportner NIKE
Retro
Norauto Hungary
Rozmaring Hungária
Charles & Vögele
Marks & Spencer
Az S Modell Rt. 1992-ben nyitotta meg az első Marks & Spencer üzletét, és 1995-től folyamatosan az angol Marks & Spencer kizárólagos magyarországi franchise partnere.2004-ben a magyar szoftverpiacot megvizsgálva 4-5 cég maradt versenyben, amelyek a speciális ruházati kiskereskedelmi nyilvántartást megfelelő rendszerrel meg tudták valósítani, és ehhez megfelelő kapacitással, tapasztalattal és referenciákkal rendelkeztek. Többfordulós pályáztatás után döntöttek a Szintézis Informatikai Rt. mellett, mivel megítélésük szerint a legjobb szoftver megoldást kínálta.
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
KELET 2000 Kft. (Kardox)
Haas & Czjzek
Hagleitner Hungary Kft.
Deák-Papír Kft.
Papiron Kft.
TREND-FA Bútoripari Kft.
Trifol Kft.
Pannon Calor Kft.
Mercanta Hungary Kft.
T-Kábel Kft.
Hálózatok tervezése, építése
CBA Kereskedelmi Kft.
A CBA Kereskedelmi Kft. 1992-ben alakult tíz magánkereskedő összefogásával, akik a Közért privatizációban láncként pályáztak a kezdeti 17 üzletre. A CBA Kereskedelmi Kft. a megalakulásától kezdve olyan beszerzési és értékesítési társulásként működő 100%-ban magyar tulajdonú stratégiai szövetség, mely vállalkozás tulajdonosainak alapelve a hosszú távon működő, kölcsönös előnyökre alapozott együttműködés.
Az utóbbi néhány évben rendszeres munkát adnak cégünknek az ország egész területén nyíló kisebb élelmiszer üzletek, amelyek a CBA üzletlánchoz tartoznak. Ezekben a kereskedelmi egységekbe komplett rendszereket szállítunk (pl.: pénztárgépek, készletvezető számítógépek, szoftverek, mérlegek stb.), amelyek részeként a helyi hálózatot is mi építjük ki.
2004-ben az üzlethálózat dinamikus bővülése szükségessé tette egy új, modern logisztikai központ építését, amelyet a budapesti M0 körgyűrű közelében, Alsónémedi mellett terveztek felépíteni. A projekt során a Szintézis Rt-t bízták meg az informatikai hálózat megtervezésével és kiépítésével. A feladat az alábbi részekből állt:
- 600 db Category6 minőségű struktúrált végpont kiépítése
- 120 db optikai szálból álló gerincvezeték kiépítése
- Wireless hálózat kiépítése
- 3Com hálózati aktív eszközök szállítása, üzembehelyezése, konfigurálása (400 port)
- 3Com IP telefonrendszer szállítása, üzembehelyezése, konfigurálása (200 mellék)
- Szünetmentes tápegységek üzembehelyezése
A feladatot határidőre, problémamentesen megoldottuk.
Polgármesteri Hivatalok
Egyes polgármesteri hivatalok a 2000-2001 év környékén jutottak el oda, hogy a bővülő számú és minőségű informatikai eszközeik igényeinek a meglévő koax kábeles, elavult hálózat már nem felelt meg. Sok esetben végeztük ezekben az intézményekben a hálózat cseréjét, új strukturált hálózat kiépítését, illetve a folyamatos bővítéseket. Ide sorolhatók többek között a Győr, Mosonmagyaróvár, Kaposvári és Nyúl települések önkormányzatai.
Soproni Földhivatal
2000-ben egy teljesen felújított épületbe költözött a hivatal Sopron belvárosában. A felújítási munkákkal párhuzamosan kerültek a falakba azok a műanyag védőcsövek, amelyeket később felhasználva elkészült a korszerű strukturált hálózat. A komplett rendszer részeként egy ALCATEL típusú telefonalközpontot is szállítottunk.
Datacon Hungary Kft.
A Datacon Hungary Kft.-t 2001 augusztusában alapították. 2002 novembere óta a cég új helyen, egy impozáns szerelőcsarnokban, a Győri Ipari Parkban folytatja a termelést. A magyarországi új Datacon leányvállalat vezérigazgatója szerint: "A Datacon Hungary Kft. kiáll azon törekvései mellett, hogy erősíteni fogja pozícióját mind a gép- és rendszerfejlesztésben, mind pedig az összeszerelésben és az alkatrészgyártásban.
Így a Datacon Kft. - nek nem csak az elektronikai termékek hullámzó piaci igényeinek kell megfelelni, szélesebb spektrumban is terjeszkedhet." A nagypontosságú alkatrészeket CAD-CAM rendszerű gépeken gyártják. A vevők mindegyike vagy a gépipar vagy az elektronika területéről érkezik. A három fő termelési irányvonal az alábbiakban közölt gépekkel történik: marógépek, esztergagépek, síkköszörű gépek.
Az új irodákkal kiegészített szerelőcsarnok felépítésekor a mi feladatunk volt az irodai és a gyártóberendezéseket vezérlő számítógépek, illetve a telefonok kiszolgálására alkalmas hálózat kiépítése. Az ügyfél kérésére egy SIEMENS típusú telefonalközpontot is telepítettünk. Az üzem azóta is problémamentesen üzemel.
Erbslöh Hungária Kft.
Az Erbslöh egyike a Győr környékére (főként az Ipari Parkba) települt autó-ipar egyik beszállítóinak. 1998-ban települt Magyarországra, amikor is ránk hárult az üzem strukturált hálózatának kiépítése. A megfelelő sebességű számítógép hálózatot 3Com aktív eszközök telepítésével oldottuk meg.
Grabo csoport
A Grabo Közép-Európa egyik legnagyobb lakásbelső-burkolat gyártó és értékesítő vállalata A cégcsoport számára már évek óta szállítunk informatikai eszközöket, 2003 óta azonban a teljes rendszer üzemeltetését is átvettük. Azóta folyamatosan zajlik az informatikai hálózat bővítése, a régi, elavult szegmensek cseréje. Időnként az aktív eszközök cseréjével történik meg a szükséges adatátviteli sebesség biztosításához szükséges feltételek megteremtése.
Rába-Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő
Gyógyító erejű víz elérhető közelségben! Győr meghatározó és elismert gyógyászattal rendelkezik A Rába-Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő már 2003 óta várja a kikapcsolódni, pihenni vágyó családokat, vendégeket a régi termál helyén megépült fürdőkomplexumban. A korszerű és minden elemében európai szintet képviselő épület Győr város büszkesége és lakói számára szolgáltatni kívánó idegenforgalmi tényező.
A komplexum építésekor a Szintézis Rt. végezte a hálózatépítési munkákat. Később, a nyitáskor ezt az infrastruktúrát használta az Éttermi Segéd elnevezésű szoftverünk, melyek a szintén általunk szállított számítógépeken futnak.
Győr Városi Rendőrkapitányság
2002-ben bízott meg bennünket a Győr Városi Rendőrkapitányság a régi koax hálózatának átépítésével. Az új, struktúrált hálózatra került át az eddig különállóan működő telefonrendszer is. A feladatot nehezítette, hogy az intézmény jellegéből adódóan a munkálatok alatt mindvégig biztosítani kellett a teljesen zavarmentes működést. A feladat része volt a CISCO hálózati eszközök telepítése, konfigurálása, illetve a megfelelő adatátviteli sebesség (Gigabit Ethernet) biztosítása a városi és a megyei intézmény között.
CERES Sütőipari Kft.
A Ceres Sütoipari Kft. nagy múlttal, tradíciókkal rendelkező társaság, amelyet 1953-ban
alapítottak. Az 1992-es év a privatizációval jelentős változásokat hozott, bevezetésre került egy új stratégia, amelynek lényege a dinamikus fejlesztés. Ez a dinamikus fejlesztés, fejlődés a mai napig meghatározza tevékenységüket. A társaság az iparág vezető vállalkozásává nőtte ki magát, jelenleg 3 telephellyel működnek, Győrben, Miskolcon és Csornán.
Kulcsfontosságú a műszaki és termékfejlesztés, amelynek keretén belül Magyarországon egyedüliként megteremtették a korszerű nagyüzemi sütőipari termékgyártást. A modern technológia alkalmazásával cégük a tartós, csomagolt termékek országos piacán, valamint a régiós frissáru piacon piacvezetővé vált. Kialakítottak egy fejlett logisztikai rendszert, amelynek segítségével a termékeik az ország egész területén megtalálhatóak. A partnereik között tudhatják az összes hazai és nemzetközi kereskedelmi hálózatot.
A cég fejlődéséhez a Szintézis Rt. egy korszerű számítógép hálózat kiépítésével (Pl.: HP aktív eszközök), annak folyamatos bővítésével, illetve egyéb szoftver megoldásokkal és szerver karbantartási feladatokkal járult hozzá.
Győri Önkormányzati Ingatlankezelő és Szolgáltató ZRt. (INSZOL ZRt.)
Az Inszol ZRt. 1968 óta foglalkozik társasházak kezelésével és ezzel párhuzamosan a Győr városában lévő összes önkormányzati, azt megelőzően pedig tanácsi épületek működtetésével, majd közös képviseletével. A közös képviseleti tevékenységünk teljes körű, ami azt jelenti, hogy műszaki, pénzügyi és jogi képviseletet is ellátnak. Van egy az épületfenntartás körébe tartozó javítási, átalakítási munkák szervezésére és elvégzésére szakosodott szervezetük, illetve az azonnali beavatkozást igénylő meghibásodások javítására-az érintett szakmákban-a hét minden napján gyorsszolgálat áll rendelkezésre.
A vállalat három szintes központi irodaépületében és néhány különálló raktárépületében 2003-ban építettük ki a strukturált hálózatot. Ennek során 120 db hálózati végpont és 2 db optikai gerinc épült. A hálózat megbízható működését HP aktív eszközök biztosítják.
Oktatási intézmények
Gyakran fordulnak hozzánk egyes iskolák új hálózat kiépítésével, bővítésével, oktatótermek kialakításával. Ilyen volt a Győri Quantum Magániskola, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és a Péterffy Sándor Evangélikus Oktatási Központ. Építettünk hálózatot a Celldömölki Műszaki Szakközépiskolában, a Tényői Általános Iskolában. Azonban ezen a területen a legnagyobb referenciánk a Széchenyi István Egyetem.
A tanulmányi, az igazgatási és a kollégiumi épületek hálózatépítése során 2002-2005 között közel 1.600 db hálózati végpontot és 50 db optikai szálból álló gerincvezetéket építettünk. A hálózat működtetését jelentő nem kis feladatot nagy rendelkezésre állást biztosító CISCO eszközök telepítésével oldottuk meg. A projektek végrehajtását követően mára a kor követelményeinek megfelelően minden kollégiumi szobában van legalább egy Internet csatlakozást biztosító hálózati végpont.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara
A megye vállalkozásainak egyik legfontosabb információs forrása a Kereskedelmi- és Iparkamara, amely rengeteg szolgáltatással várja tagjait. (Gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatások; kereskedelem-fejlesztési szolgáltatások; Európai Unióval kapcsolatos információs és egyéb szolgáltatások nyújtása; üzleti és jogi információk nyújtása; okmányhitelesítés; rendezvényszervezés; szakképzés; kamarai újság; fogyasztóvédelmi békéltető testület és Etikai Bizottság működtetése.)
A kamara 2001-ben határozta el egy új, modern irodaház megépítését, amely során a Szintézis Rt-t bízta meg az informatikai infrastruktúra megtervezésével és kivitelezésével. A projekt során 700 db strukturált hálózati végpontot és 5 db optikai gerincet építettünk ki az ötszintes épületben. A számítógépek hálózati kiszolgálását HP aktív eszközökkel, a telefonos igények kiszolgálását pedig egy ALCATEL telefonalközponttal oldottuk meg. Az átadott rendszer 120 db számítógép, illetve közel 300 db telefonmellék kiszolgálására alkalmas. Az elmúlt időszakban folyamatosan végezzük a módosításokat a rendszeren annak érdekében, hogy az egyes irodákat bérlő cégek változó igényeit ki tudjuk elégíteni.
Marklin Hungária Kft.
A Marklin Kft. győri telephelyén főként modell vasutakat és azok tartozékait gyártja. 2001-ben a piac bővülését követve újabb gyártócsarnokokat helyeztek üzembe. Ezzel összefüggésben, illetve a modernizáció jegyében strukturált hálózatot építettünk ki az üzem egész területén. Az épületek elhelyezkedéséből adódóan egy 4 db rendezőből álló hálózatot terveztünk, melyek közé optikai- és telefongerinc került. Összesen 200 db strukturált végpontot alakítottunk ki.
Pannon-Gabona ZRt.
A Pannon-Gabona Rt. a Nyugat-Magyarországi régi meghatározó mezőgazdasági termékeket feldolgozó cége. Számos helyen működtet a megtermelt gabona átvételére és feldolgozására alkalmas malmokat, illetve keverőüzemeket.
Elsőként a győri központi irodaépület hálózatának modernizációja során kerültünk üzleti kapcsolatba, majd folyamatosan vettünk részt a vidéki telephelyek kisebb helyi hálózatának kialakításában, illetve az aktív eszközök magas technikai színvonalának biztosításában. Az évek során több mint 200 db számítógép hálózati végpontot építettünk ki a Pannon-Gabona ZRt. számára.
Kórházak
A Szintézis ZRt. működése során gyakran kerül kapcsolatba egészségügyi intézményekkel. Kiemelkedő projektjeink közé tartozik a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza, és győri Petz Aladár Megyei Kórház. Mindkét ügyfelünknél folyamatosan végezzük a strukturált hálózat bővítését, modernizálását, melynek során közel 600 db hálózati végpontot és 70 db optikai szálból álló gerincvezetéket építettünk. A hálózat kiszolgálásához főként HP aktív eszközöket telepítettünk.
Schefenacker Automotive Parts Ungarn - SAPU Bt.
A járműalkatrészeket (főként visszapillantó tükröket és hátsó lámpákat) gyártó és összeszerelő üzem 1995-ben települt Mosonszolnokra. 2001-ben olyan mértékben bővült az üzem területe, illetve nőtt az irodai létszám, hogy szükségessé vált egy kor követelményeinek megfelelő strukturált hálózat kiépítése. Az azóta eltelt időben több, mint 200 db végpontot és 20 db optikai szálból álló gerincvezetéket építettünk ki, továbbá 3COM hálózati aktív eszközöket telepítettünk a megfelelő adatátviteli sebesség biztosítása érdekében.
SICK Kft.
A SICK a világ egyik vezető ipari alkalmazások szenzor és szenzor rendszer gyártója.
Legyen szó akár üzemek vagy folyamatok automatizálásáról, a SICK technológiailag is és piaci részesedés tekintetében is vezető. Az 1946-ban alapított cég ma már több mint 40 nemzetközi leányvállalattal, számtalan képviselettel és partnerrel rendelkezik. Több mint 3 300 alkalmazottjuk van világszerte és 2002-ben 420 millió EUR forgalmat értek el.
A cég 1999-ben kért fel bennünket a Kunszigeten felépített üzem strukturált hálózatának kiépítésére. A feladat végrehajtása során megközelítőleg 120 db hálózati végpontot építettünk ki, amely az idők során folyamatosan bővült. A számítógépek hálózati adatforgalommal történő kiszolgálását az általunk üzembehelyezett CISCO eszközök biztosítják.
HYDRO Aluminíum Kft.
Az évszázados múlttal rendelkező norvég HYDRO Kft. a Győri Ipari Park kialakításakor hozott létre egy magyarországi leányvállalatot. Az alumínium öntödei feldolgozása során főként járműalkatrészeket (pl.: hengerfejeket) gyártanak a technológia által megkövetelt precizitással.
Az üzem és a hozzá tartozó irodák területén 2000 óta végzünk bővítéseket, időnként extrém körülmények között (olvadt alumínium üstök között). Üzleti kapcsolatunk során kb. 120 db hálózati végpontot építettünk a 9 db rendezőből álló területen, ezenkívül jelentős mennyiségű telefon- és optikai gerincet telepítettünk. A hálózathoz HP aktív eszközöket installáltunk.
BAUHAUS áruházak
A jövő a rugalmas és nyitott koncepcióké, a következetesen jó minőségé. Ezt a BAUHAUS világosan felismerte és sikeresen alkalmazta. Az Európában található 186 szakáruház a gazdasági növekedés motorja. Munkatársaik állandóan új helyeket keresnek szakáruházaik számára. Nem csak Németországban, hanem az EU bővítése után egész Európában. Ebből Európa-szerte profitálnak az álláskeresők, iparosok és kisüzemek. 2007-ben nyitották első két magyarországi üzletüket Dunakeszin és Szigetszentmiklóson, továbbá 2008 év elején elkezdődött az építkezés Solymáron is. Az áruházlánc alábbi termékkörbe tartozó áruk forgalmazásával foglalkozik: Autófelszerelés, építési elemek, építőanyagok/építési vegyi anyagok, fürdőszoba kiállítás, kreatív, vasáru, elektromos szerelvények, festékek és lakkok, csempék, padlólapok/parketták & laminált padlók, faanyagok, világítás, szaniter/-installáció, városi kert, tapéták és szőnyegek, szerszámok és gépek.
A Bauhaus áruházakban a Szintézis Zrt. éptette a struktúrált hálózatot (boltonként 220 db hálózati végpont, optikai- és telefon-gerinc a 4 db rendezőszekrény közé), továbbá HP ProCurve hálózati switcheket helyeztünk üzembe.
IBIS Hotel, Győr
Az Európában vezető, nemzetközi ACCOR Csoport mintegy 4000 szállodát üzemeltet világszerte, Magyarországon 20 szállodával áll vendégei rendelkezésére.
2007-ben Győrben a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara korábban elkészült épületével egy komplexumot alkotva nyitott meg a szállodalánc következő tagja.
A Szintézis Zrt. építette az épület teljes struktúrált hálózatát (280 db hálózati végpont, optikai- és telefon-gerinc az 5 db szinti rendezőszekrény közé).
Visiocorp
Kiemelkedő hardver-szoftver szállítások
Graboplast ZRt.
Lapcom Kft.
Sopronbank ZRt.
Controlwill Kft.
Quadrobyte ZRt.
Hydro Aluminíum Kft.
Propex Fabrics Magyarország Kft.
Praktiker Kft.
SAPU Bt.
Philips Components Kft.
Vocational Academy
Tempus Közalapítvány
SICK Kft.
Heineken Hungária ZRt.
Erbslöch Hungária Kft.
Bábolna Takarmányipari Kft.
Délmagyarország Kiadó Kft.
Tesco Global Kft.
Nolato Protec Kft.
PolyOne Kft.
Wiedenmann Kft.
Pannonwork Kft.
Soproni Ipari Park Kft.
Győri Ipari Park Kft.
Falco ZRt.
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Széchenyi István Egyetem
Petz Aladár Oktatókórház
Mosonmagyaróvári Kistérségi Többcélú Társulás
Kecskeméti Főiskola
Kalocsa Kistérségi Társulás
Érd Város Önkormányzata
Szegedi Tudományegyetem
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza
Bér- és Humánpolitikai Rendszer
Graboplast Zrt.
Észak-Dunántúli MÉH Zrt.
EMFESZ Kft.
Inszol Zrt.
Agroker Zrt.
Humán Consult Kft.
Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht.
Hírközlési Múzeumi Alapítvány
BOS Voltz Hungária Bt.
Ciklámen Zrt.
Lixeco Kft.
HEBAKO Kft.
MACHALA Kft.
Inicia Zrt.
Dunavecse ÁFÉSZ
Csemege Plusz Kft
Komplex Ügyviteli Rendszer
ALCUFER Kft.
Komplex pénzügyi és számviteli rendszer alábbi moduljai:
Főkönyvi modul
Mérleg és eredménykimutatás modul
Tárgyi eszköz modul
Iktató modul
CBA ALFÖLD Kft.
Komplex ügyviteli rendszer:
Főkönyvi modul
Mérleg és eredménykimutatás modul
Vezetői információ
Házipénztár
LITEXCO EASTERN EUROPE Kft.
Komplex pénzügyi és számviteli rendszer alábbi moduljai:
Főkönyvi és folyószámla könyvelési modul
Pénzügy modul
Házipénztár modul
Tárgyi eszköz modul
Belföldi számlázás modul
PANNON CALOR Kft.
Komplex pénzügyi és számviteli rendszer alábbi moduljai:
Főkönyvi és folyószámla könyvelési modul
Pénzügy modul
Számlázás modul
Házipénztár modul
Tárgyieszköz modul
Palóc Nagykereskedelmi Kft.
Somogyi Elektronic Kft.
Személy és Vagyonvédelmi Kamara Pest Megyei
Személy és Vagyonvédelmi Kamara Budapesti Szervezet
Személy és Vagyonvédelmi Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezet
Személy és Vagyonvédelmi Kamara Országos Szervezet
Consult-Union Győr Kft.
Csornahő Kft.
Tintória Piana MGR Kft.
MACHALA Kft.
Album ZRt.
Mentoring Könyvelő Iroda
Palett- Ex Kft.
Bentadex Kft.
Arvia Kft.
Matador Hungária Kft.
Emfesz Kft
Rozmaring Hungária Kft.
Inicia ZRt.
Revita Televízió
Szintézis Informatikai ZRt.
Elektronikus polccímke
Praktiker - Vecsés
Praktiker - Békéscsaba
Praktiker - Székesfehérvár
CBA Prémium - Szombathely
CBA Krupp Biatorbágy - Édesség részleg
Lekaren gyógyszertár (Pozsony, Aupark)
Tesco
Szintézis Informatikai szaküzlet
GUSTA - Debrecen
Vállalatirányítás
Tiszai Vegyi Kombinát NyRt.
"Elképzeltünk egy világot, amelyben jó lenne élni."- olvasható a cégóriás mottója a honlapon.
A Tiszai Vegyi Kombinát Részvénytársaság ma Magyarország legnagyobb vegyipari komplexuma. Olyan integrált termelő vállalat, amely vegyipari benzin és gázolaj felhasználásával etilént és propilént állít elő, amit világszínvonalú technológiáival kis-, közepes- és nagysűrűségű polietilénné, valamint polipropilénné dolgoz fel.
1993-ban történt a szerződéskötés, melyet egy hosszú feltérképezési, elemzési, prototipizálási, és oktatási folyamat követett. 1995. január 1.-én indult a BPCS élesben. 1999-ben a TVK a 6.1-es verzióra való upgrade mellett döntött. A 750 végfelhasználóval működő rendszernek igen magas szintű és megbízható működést kell nap mint nap teljesítenie. Sikerünket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rendszerünk 11 éve működik a TVK-nál.
Kecskeméti Konzerv Kft.
A Kecskeméti Konzervgyár Rt.-ből vált ki a Kft. A kivált szakemberek az SSA BPCS rendszer használatának a folytatása mellett döntöttek. A vállalat 2005 áprilisában 10 egyidejű felhasználóra kötötte meg a szerződést a Szintézis Rt.-vel. A rendszer itt is egy megbízható AS/400-as gépen fut; a termelésirányító modul tölti be a legfontosabb szerepet.
Falco ZRt.
Szombathelyen - a FALCO Zrt. jogelődjénél - 1939-ben kezdődött a faipari tevékenység, amikor egy háromkeretes fűrészüzem épült. Közel húsz évig ez volt az elsődleges profilja a vállalatnak.
1959-ben - Magyarországon elsőként - kezdte el a faforgácslap termelését 6000 m3/év mennyiséggel. 1966-ban, 1972-ben, majd 1992-ben új termelő gépsorokat helyeztek üzembe, így forgácslap gyártó kapacitásuk 2000. évben már elérte a 300.000 m3/év-et.
1999. január 1.-vel fejeződött be a bevezetés folyamata. Egy IBM AS/400-as platformra történt meg az SSA BPCS 6.04-es verziójának telepítése, melyet az ügyfél kérésére kibővítettünk egy QMS (Minőség Biztosítási Rendszer) modullal is. A Szintézis a bevezetésen, testre szabáson, oktatáson felül vállalta a cég informatikai eszközeinek menedzselését is, egy outsourcing szerződés keretében.
Nissho Hungary Kft.
A Nissho és a Szintézis Rt. 2004-ben írta alá az SSA BPCS 6.04 MM integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéséről szóló szerződést. A munkálatok azonban csak később tudtak elkezdődni, és a projekt jelenleg is folyamatban van. Az ügyfél kérésének megfelelően a 26 felhasználó számára a Kereskedelmi, a Pénzügy-Számviteli és a Termelési modul lesz elérhető.
Sitag Hungária Kft.
A SITAG HUNGARIA Irodaszékgyártó Kft.-t 1997. novemberében alapították. A svájci SITAG AG. irodabútor és irodaszék gyár modelljeinek hazai összeszerelésével foglalkoztak kezdetben. A soproni székhelyű vállalat mára azonban lényegesen kibővítette tevékenységi körét.
A valamennyi modult magába foglaló rendszer 2001-ben került bevezetésre. Az SSA BPCS 6.1-es verzió egy megbízható, állandóságot biztosító AS/400-as központi gépen fut.
IMI International Kft.
Az IMI International Kft.-t, illetve annak jogelődjét 1990-ben hozta létre az angol multinacionális IMI plc., elsősorban rézidomok gyártására. Az IMI International Kft. számára fontos volt, hogy a hatékonyabb vezetői kontroll érdekében egy központi adatbázisra, profit árrések monitoringára, naprakész pénzügyi adatokra, pontos készletfigyelésre, pontos vevői-szállítói nyilvántartásra, valamint rugalmas logisztikai rendszerre volt szükségük.
A rendszer éles indulása a tervezetnek megfelelően 2005. áprilisban történt. A vállalat esetében aktiválásra került az értékesítési, a beszerzési, a készletgazdálkodási, a számviteli-pénzügyi, az ütemezési és az előrejelzési modul. Az IT környezetet illetően az SSA MAX+ egy biztonsági mentéssel, kislemezmeghajtóval, 4X36 GB-os menetközben cserélhető merevlemezzel és 1,5 GB memóriával ellátott kétprocesszoros szerveren fut.
Kingspan Kereskedelmi Kft.
A Kingspan üzleti vállalkozás a hőszigetelt építési termékek vezető gyártója és forgalmazója az európai és nemzetközi építőipar számára. 20 egyidejű felhasználós SSA MAX+ rendszer implementálására kötötte meg a szerződést a Szintézis és a Kingspan. A hatékony közös munka eredménye a 2005. április 1-jei rendszerindulás lett.
Nagy hangsúlyt kellett fektetni a gyártási modul testre szabására, a műveleti tervek, az idők optimális beállítására, továbbá az átlátható logisztikai és raktárkezelő modulok megfelelő kialakítására. Aktiválásra került továbbá a készletgazdálkodási, a számviteli és a kereskedelmi modul. Nagy jelentőséget nyert a MAX+ internetes kommunikációra alapozó BASDA XML képessége, mely lehetővé tette a gyors, és hatékony kapcsolattartást a vállalatcsoport tagjai között.
Szintézis Informatikai ZRt.
Szintézis tevékenységeinek piacain - csakúgy, mint a többi iparágban - közismerten nagy és kíméletlen konkurenciaharc folyik, ezért folyamatosan jelentős erőfeszítéseket kell tennünk piaci pozícióink megtartása, és tudatos bővítése érdekében. A mai, gyorsan változó üzleti környezetben a vállalkozásoknak olyan megoldásra van szükségük, amely lefedi az elsődleges, a vállalkozás tevékenységéből adódó üzleti folyamatokat, mint például a beszerzést, a raktározást, az értékesítést, továbbá magába foglalja a vezetéshez köthető adminisztratív funkciókat, mint a könyvelést, a banki ügyintézést, a vevő- és szállítókezelést.
A cégvezetés 2005-ben elérkezetnek látta az időt, hogy a korábban alkalmazott szigetmegoldásokból adódó problémákat megszüntesse, növelve ezzel az ügyfeleinek nyújtott szolgáltatások és termékek minőségét, valamint az üzletmenet hatékonyságát.
A választás adott volt! Az SSA MAX+ 2.0-as verzióját vezettük be. Szinte valamennyi modul aktiválásra került cégünk esetében: értékesítés, gyártás, raktárkezelés, beszerzés, pénzügy, szerviz, üzleti intelligencia, projektmenedzsment. A 28 konkurens felhasználóból álló rendszer egy 2 processzoros IBM szerveren futó SQL adtabázison működik.
Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan terméket ajánlhatunk ügyfeleinknek, melynek magas szintű működéséről mi magunk nap, mint nap tanúbizonyságot teszünk.
Samas Hungária Kft.
A Falco-Sopron Irodabútor Kft. (=Samas Hungária Kft.) 1956-ban történt alapítása óta vezető szerepet tölt be a hazai irodabútor piacon. 1996 és 2002 között az értékesítés több mint kétszeresére nőtt, jelenleg a magyar irodabútor gyártásnak egyharmadát, a forgalmazás 12-15%-át a vállalat termékei képviselik.
A bevezetési folyamat eredményeként 2001-ben indult a vállalatirányítási szoftver élesben. 20 egyidejű felhasználót foglal magában a rendszer. Az SSA BPCS 6.1 MM valamennyi modulja aktiválásra került a cég esetében, azonban a gyártási modul testre szabására kellett a legnagyobb hangsúly fektetnünk.
Slovnaft Petrochemicals
Profi Magyarország Zrt.
Szeplast Műanyag Alapanyaggyártó Kft.
Sara Lee
Halaspack Csomagolóanyag Bt.
Bio-Textima
Éttermi rendszer
Amstel Hattyú Étterem és Panzió
2004. február 19-én a Vendéglátó szoftverünk telepítésével indult a mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat. Cégünk ezt megelőzően több éve foglalkozott vendéglátóipari egységek részére informatikai rendszer fejlesztésével. Korábbi szoftverünk nem biztosított több bővítési lehetőséget, nem tudtunk egyedi igényeket teljesíteni, így vált indokolttá egy teljesen új alapokra épített rendszer fejlesztése.
Sok szervezés, utánajárás előzte meg a rendszer alapjaiban történő felépítését. Itt jött a képbe az Amstel Hattyú Étterem és Fogadó, aki biztosította a lehetőségét a rendszer éles vendéglátóipari környezetben történő tesztelését. Egy tökéletes, vendéglátásra szabott rendszert sikerült közös erővel fejleszteni, és tesztelni, és az Ő segítségükkel a felmerült piaci igényeket kielégíteni.
Azóta is megelégedéssel alkalmazzák rendszerünket, és 2005. október 1-én, a szoftver garancia lejártát követően, megkötöttük Átalánydíjas szerződésünket, így kedvezőbb feltételekkel és kiemelten tudjuk ezen partnereinket kezelni.
August Cukrászda
Kedves Ügyfelünk ajánlásával került cégünk kapcsolatba August Cukrászdával. Éttermi - Vendéglátóipari rendszerünk egy szerver és egy kliens munkaállomáson működik. A rendszer telepítése 2002 májusában történt. Az akkoriban még nem elterjedt technológiával Érintő képernyős megoldással tudják a felszolgálók rendeléseiket rögzíteni, ezáltal gyorsabb kiszolgálást valósíthatnak meg.
CLUB CARAT VENDÉGLÁTÓ OKT.ÉS SZOLG. KFT
2002. január 31-én került telepítésre Éttermi - Vendéglátóipari szoftverünk. Egy szerver és két munkaállomáson működik. A két kliens állomás érintő képernyős megoldással működik, mely nagymértékben gyorsítja és elősegíti a felszolgálók munkáját, a vendégek kiszolgálását.
Rába Quelle Kft.
Hotel Konferencia Győr
Golden Ball Étterem
Tio Pepe Étterem
Kazamata (Győr)
Fehértói Halászcsárda Szeged
Kárász Csárda Szeged
Holdfény Étterem Szeged
Haydnkeller-Rust (Ausztria)
Nádor vendéglő
Lilaakác panzió
Batthyány Kastályszálló
Lugas Étterem
Márka Étterem
Sunshine Hotel Orosháza-Gyopárosfüdő
Green House Irish Pub Szarvas
Centrál Panzió
Svájci-Lak Panzió és Étterem
Europa-Gastro Szolgáltató Kft.
Gold Menü Kft. / Fészek Panzió
Cuki 2000 Kft.
Kocsis Vendéglő
Kárász csárda
Batsányi János Gimn. és Szakközépiskola
Napsugár Ételbár
Pásztor Csárda - Szombathely
Egyedi rendszerek
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
2000-ben fejlesztettük ki a kamarai tagnyilvántartó és számlázó rendszerünket a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara részére, amely az alábbi feladatokat látja el:
- Tagok nyilvántartása
- Megyei szervezetek és Országos szervezet közötti kommunikáció
- Regisztrációs díj számlázása
- Tagdíjszámlázás
- Kiegyenlítések feldolgozása
- Késedelmes kiegyenlítések kamatolása
- Főkönyvi feladás a számlákról és kiegyenlítésekről
- Folyószámla vezetés
- Hátralékos tagok felszólítása, behajtási modul
- Behajthatatlan követelés kivezetés
- Nyomtatványos, statisztikák, kimutatások
A szoftver MSSQL adatbázis kezelővel működik.
Magyar Gázszolágáltató Kft.
Szikla Ügyfélszolgálati és gázdíjszámlázási rendszer - 2002-ben fejlesztettük ki a MOL-GÁZ Kft. igényei szerint a gázdíjszámlázási és ügyfélszolgálati rendszert, amely az alábbi modulokat tartalmazza:
- Fogyasztási hely nyilvántartás
- Egyedi fogyasztók szerződés nyilvántartása
- Mérő nyilvántartás, leltár
- Leolvasások (kézi, adatgyűjtő, jegyzőkönyves), mérőcsere kezelés
- Számlázás (általános fogyasztók esetén havi, negyedéves, éves elszámoló számla valamint részszámlázás profil illetve kiegyenlített adatok alapján)
- Kiegyenlítések feldolgozása (Bank átutalás, csekkfeldolgozás, pénztári befizetések, lakossági folyószámla)
- Késedelmes kiegyenlítések kamatolása
- Fogyasztói és vevői folyószámla kezelés
- Hátralékos fogyasztók nyilvántartása felszólítása
- Havi és éves elhatárolás, értékvesztés
- Kontírozott főkönyvi feladás az összes tevékenységről (számlázás, kiegyenlítések, elhatárolás, egyéb könyvelés)
- Elszámolások (energiaadó, céltámogatás stb.)
A szoftver ORACLE és MSSQL adatbázis kezelővel működik.
EMFESZ KFT.
Szíriusz Gázdíjszámlázási Rendszer - 2004-ben készült az EMFESZ Kft. igényei szerint a feljogosított gázfogyasztók számlázására szolgáló rendszer, mely az alábbi modulokat tartalmazza:
- Szerződés és fogyasztási pont kezelés
- Gázdíj számlázás (forintos, devizás)
- Egyéb számlázás (forintos, devizás)
- Terhelő levél készítés
- Készletvezetés
- Főkönyvi kapcsolat
- Elszámolások (energiaadó, céltámogatás, MEH jelentés, stb.)
A szoftver MSSQL adatbázis kezelővel működik.
ELMIB Zrt.
Szirt Közüzemi Számlázó Rendszer - 2002-ben fejlesztettük ki a ELMIB Rt. igényei szerint a Közüzemi számlázó rendszert, amely az alábbi modulokat tartalmazza:
- Egyedi szerződés nyilvántartása
- Számlázás (szerződéses adatok automatikus számlázása havi, negyedéves, éves bontásban, valamint közvetített szolgáltatások tovább számlázása)
- Bank átutalások feldolgozása
- Késedelmes kiegyenlítések kamatolása és automatikus tovább számlázása
- Vevői folyószámla kezelés
- Hátralékos fogyasztók nyilvántartása felszólítása
- Havi és éves elhatárolás, értékvesztés
- Kontírozott főkönyvi feladás az összes tevékenységről (számlázás, kiegyenlítések, egyéb könyvelés)
A szoftver MSSQL adatbázis kezelővel működik.
E-OS Energiakereskedő Zrt.
Webes fejlesztések (Szintézis-Net)
http://www.szintezis.hu http://www.szintezis-erp.hu http://www.szintezis-net.hu http://www.infolink.hu http://www.obpgyor.hu http://www.interflat.hu http://www.revitatv.hu http://www.ae-holding.at http://www.alimentaalkusz.hu http://www.oekoburg.at http://www.zurndorf.at http://www.ersteseite.at Egyéb fejlesztések (Szintézis-Net)
Graboplast ZRt.
Wyndgate Technologies
T-Logic Kft
Swedwood Sopron Bútor Kft.
Natific AG
Mekyska GmbH
AdviseSoft
Széchenyi István Egyetem
Erste Seit
Arcus Tech
Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség
WESTPA
AIVET
Interflat Kft.
Outsourcing
Graboplast Rt.
Falco ZRt.
Samas Hungaria
Nissho Hungary
Advisesoft Kft
T-Logic Kft
Arcus Interactive Group ZRt
Wyndgate Technologies, Inc.
Alexander Mekyska Softwareentwicklungs GmbH
Natific AG
Szintézis Románia
Praktiker
A Praktiker áruházlánc a német Metro A.G. tulajdonában áll, és Romániában a Praktiker áruházak piacvezető pozíciót foglalnak el a műszaki és a barkács cikkek forgalmazásában.
Az első Praktiker barkácsáruház 1978-ban Luxemburgban épült fel, az azóta eltelt időben több mint 20.000 embert foglalkoztató, csaknem 350 áruházból álló hatalmas áruházlánc jött létre, amely kiterjed Németországra (293 áruház), Ausztriára (5 áruház), Luxemburgra (3 áruház), Görögországra (7 áruház), Lengyelországra (16 áruház), Törökországra (7 áruház), Magyarországra (15 áruház) és Romániára (9 áruház).
2002-ben megnyílt az első román Praktiker Bukarestben, és azóta folyamatosan még 8 áruház nyílt, különböző városokban, mint Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Temesvár, Brassó, Ploiesti, Bukarestben a második, Konstanca és Craiova.
A kiskereskedelmi rendszer kiépítése a Praktiker áruházlánc romániai üzleteiben a Sintezis Birotica feladata volt. Az IBM SuperMarket Application rendszere a kiskereskedelmi értékesítés igényeinek kielégítését szolgálja, világszerte több mint 14 000 áruházban használják. A Praktiker áruházakban is ez a rendszer biztosítja a megfelelő és megbízható működést, természetesen az IBM SuperMarket Application a hazai sajátosságokhoz van igazítva.
A rendszer felépítésének jellemzői
OS operációs rendszer
BBox fiskális modul
IBM szerver
IBM POS 4694 pénztárgépek
Bricostore

A Bresson vállalat, amely már 1846 óta jelen van a kereskedelemben, 1991-ben stratégiailag fontos döntést hozott és megalapította saját áruházláncát, a Bricostore-t.
A Kelet-Európa felé való nyitással az volt a cél, hogy a térség barkács-piacán vezető szerepet érjenek el.
A Bricostore koncepciójának a lényege, hogy olyan áruházakkal várják a vásárlókat, amelyekben mindent egy helyen találnak meg, ami az építkezéshez, barkácsoláshoz, kertészkedéshez és a lakás dekorációjához szükséges.
Romániában az első áruház 2002-ben, Bukarestben nyílt, amelyet újabb 2 üzlet követett Bukarestben és ma már összesen 5 Bricostore van jelen Romániában, a fővároson kívül még Brassóban illetve Ploiesti-ben.
Az áruházi és eladási funkciókat a Szintezis Birotica által üzembe helyezett szoftver, a POS 2000 biztosítja. A szoftver telepítése egy AS/400-as platformra történt, s a rendszer része még egy speciálisan a Bricostore számára kifejlesztett Back-Office interfész, amely a POS 2000 és a LOGALI közötti kommunikációt biztosítja.
A Bricostore áruházak IBM POS 4694 pénztárgépekkel lettek felszerelve, amelyek a központi szerverhez csatlakoznak, és a POS 2000-nek köszönhetően, az értékesítés alaphelyzetben hálózaton történik, de ha a hálózattal ,,baj" van, akkor az értékesítés zavartalanul folytatódik a kasszagépen.
Artima

Az Artima Retail Investment Company SA egy befektetési cég, amely a modern kereskedelem területén tevékenykedik, mint például a romániai szupermarketek. A cég 2001-ben kezdte meg tevékenységét, temesvári székhellyel. Az Artima fő célkitűzése egy romániai szupermarket hálózat kiépítése, főleg Erdély és Bánát körzetében.
Jelenleg 13 üzletet sikerült megnyitniuk a következő városokban: Nagyvárad, Zilah, Nagybánya, Sighet, Beszterce, Nagy Szenmiklós, Resica, Lugozs, Caransebes, Drobeta Turnu Severin, Petrozseny, Vajdahunyad, Déva.
A Szintezis Birotica által üzembe helyezett kiskereskedelmi rendszer főbb jellemzői:
- POS 2000
- Socrate készletkezelő program
- IBM POS 4694 és 4614 pénztárgépek.
Electrica
real,-
Altex
Media Galaxy
Baumax
Hervis Sports & Fashion
Primex (Cosmo)
Interhome
AlComsib
Chais Supermarket
Dia Market
Tomis
Economat
Konsta Splendid
Crisul Supermarket
Hollywood Multiplex
Szintézis Szlovákia
Kaufland v.o.s.
A Kaufland csoport a vezető élelmiszer üzletláncok közé tartozik Németországban. 600 egységet üzemeltet Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Horvátországban, mint pl. "Kaufland", "Kaufmarkt", "Handelshof" nevek alatt. Az egyes áruházak alapterülete a 2500m2 és a 12000 m2 között mozog.
A Kaufland társaság Szlovákiában 23 db hipermarketet üzemeltet széles áruskálával az élelmiszertől a műszaki cikkekig. A Kaufland az egyik legnagyobb mértékben terjeszkedő társaságok közé tartozik Szlovákiában, de külföldön is.
A kiskereskedelmi szektorban, Szlovákiai viszonylatban a 2005 évben az üzleti szektorban TOP 10 - ben a 7 külföldi társaság tartozik - Tesco, Metro, Rewe (Billa), Schwarz (Kaufland, Lidl), Ahold, Carrefour a bauMax.
A cégünk az áruházláncnak kasszarendszerét szállítja, biztosítja a hardver és a szoftver supportot, továbbá fejleszti a szoftvert karöltve a Győri székhelyű anyavállalattal, nemcsak Szlovákia hanem Csehország részére is.
Baumax SR SPOL. S.R.O.
Az első bauMax áruház Szlovákiában 1994-ben nyílt meg Pozsonyban köszönhetően a jó kapcsolatnak az Ausztriai anyavállalattal Klosterneuburgi székhellyel hamar az első lett a Szlov8kiai piacon. Legnagyobb erősége az üzleti filozófiájában rejlik továbbá a 25 éves üzleti tapasztalatokban és a know - howban.
Baumax SR ma egy részét képezi a nemzetközi hálózatnak, amely 120 db áruházat jelent közép Európában, ebből Szlovákiában 10 db található, ami 71000 m2 eladási területnek felel meg (3 Pozsonyban, 2 v Kassán, Nyitrán, Eperjesen, Banská Bystricán, Martinban és Rolnán).
A kiskereskedelmi szektorban, Szlovákiában a 2005-ös évben a TOP 10 - ben a következő 7 külföldi társaság tartozik - Tesco, Metro, Rewe (Billa), Schwarz (Kaufland, Lidl), Ahold, Carrefour, a Baumax. Ezek között több Szintézis partner is található.
Szintezis s.ro. az áruházak részére biztosítja a INFOPOS kasszarendszer telepítését, üzembe helyezését és a hardver supportját. Tanácsadással Segíti az Ausztriai softver fejlesztőket.
Renault Slovensko
Az erős Francia autógyártás képviselője, minőségi szolgáltatásokkal és erős ügyfél orientációval. Szlovákiai viszonylatban az eladások alapján a Renault az előkelő 4 helyet foglalja el. Szintezis Plus s.r.o. az összes A kereskedőt komplex információs rendszerrel látja el, CDP - Car dealer package . A rendszer moduljai:
- Szerviz
- Eladás
- Marketing
- Statisztikák
- Sziszrém és kommunikációs modul
- Konektivitás az importőr felé.
Intertur a.s.
Az Intertur a.s. tulajdonosa és az üzemeltetője az egyik legnívósabb Pozsonyi DANUBE Hotelnak, ami a Duna jobb partján a város szívében helyezkedik el.
Cégünk 24 órás hardver suportot biztosit a Hotel részére az IBM POSS 500 terminálokhoz, továbbá Szoftver tanácsadással segíti az amerikai érdekeltségű szoftver szolgáltató HOGATEX céget, biztosítjuk a honosítását és a bevizsgáltatását a rendszernek.
Vamex Ko±ice
Lokális élelmiszer kiskereskedések. A Szintézis által kifejlesztett kasszarendszer és készletrendszer honosított, Szlovák verzióját használja a cég.
Vitaflóra
ESSO Slovensko
Kik
Orsay
Julius Meinl
PLUS
MAX
Iskolai referenciák
Soproni Id. Forg. Ker. Vend. Szakképző Iskola
Köszönettel fogadtuk a Szakképző iskola érdeklődését, mely szerint szeretnék a 2001/2002-es tanévben bevezetni a kiskereskedelmi informatikai rendszert, oktatási célra. A telepítés 2001. május 23-án megtörtént, 4db IBM típusú pénztárgépes rendszer és a hozzá csatlakoztatható perifériák (scanner, adatgyűjtő, vonalkód nyomtató, mérleg) kerültek leszállításra.
Az eszközök hatékonyságát figyelembe véve, 2001 szeptemberében újabb 4 pénztárgépes kiskereskedelmi rendszer kiépítésére kaptunk megrendelést, ami tárgyév novemberében telepítésre is került.A nagyon sok pozitív visszajelzésre való tekintettel a 2002. szeptember 25-én szintén kiskereskedelmi rendszer telepítése történt meg a Soproni Szakközép Iskolán, most 3 pénztárgéppel.
Mind az iskola vezetése, mind pedig a tanulók egybehangzóan pozitív véleménnyel vannak a rendszer bevezetését illetően. Az elméleti anyag gyakorlatban való használatával a tanulók érdeklődési köre is bővült bizonyos tantárgyak iránt, ami az iskolát tekintve csak pozitív előremenetelt jelent.
Erzsébet Királyné Szakiskola
A kereskedelmi iskolák körében elterjedt gyakorlati oktatások hatékonysága ösztönözőképpen hatott a többi, még ebbe a láncba be nem kapcsolódott oktatási intézményre.Az Erzsébet Királyné Szakiskola részére 2005. július 20-án telepítettük le az első IBM típusú pénztárgépes kiskereskedelmi rendszert, és a hozzá csatlakoztatható perifériák széles skáláját ( scanner, adatgyűjtő, vonalkód nyomtató, mérleg, nyomtató).
Eurokt-Akadémia Szakképző Iskola, Intézet
Kiskereskedelmi informatikai rendszer 2005. február 21-én került telepítésre, oktatási célra. 1 db IBM típusú pénztárgép és a hozzá csatlakoztatható eszközök: nyomtató, scanner, mérleg, adatgyűjtő, vonalkód nyomtató, mind az oktatáshoz szükséges gyakorlati eszközök. Általuk hatékonyabbá vált az elméleti tananyag elsajátítása.
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Főiskola
2002. december 19-én Hotel " Front Office" Éttermi és Vendéglátói rendszer került telepítésre a főiskola részére, oktatási célú felhasználásra. A 19 db Windows XP operációs gépekre 19 db egyedi telepítésű Hotel, Éttermi rendszer került telepítésre.Cégünk célul tűzte ki, hogy az iskolák részére megfelelő támogatást adjon ahhoz, hogy a szűkös lehetőségük ellenére megfelelő eszköz és informatika álljon rendelkezésükre a diákok korszerű oktatására.Ennek érdekében az adott lehetőségeken belül, cégünk kedvező áron próbált ilyen irányú segítséget adni.
Kereskedelmi Szakiskola
Krúdy Gyula Gimnázium,Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakiskola
Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola
Széchenyi István Szakképző Iskola
Székács Elemér Szakközépiskola
Vályi Péter Szakmunkásképzőképző Intézet és Szakközépiskola
Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola
Kereskedelmi, Vendéglátó és Id. Forg. Szakköz.-és Szakiskola
TSF Egészségügyi Intézet
Batsányi János Gimnázium
Damjanich J. Szakképző Iskola és Gimnázium
Eötvös József Alapítványi Szki.